Hongrois : merci les amis..Olivier, es-tu là my friend?

[kaptan]

Je ne me permettrais bien sûr pas de demander la traduction de tout le texte mais juste l'idée générale en deux lignes, un aperçu en quelque sorte.;
J'ai connu Anna Salat qui, je pense, a émigré en Israel depuis, de même que Eszter...
Merci d'avace pour me résumer très sommairement:


Salát Anna: Alija
1 hozzászólás Írta polnaire több éve
Ez az az út, ahová a Szochnut csak odafelé jegyet vesz, és azt ajándékba adja a bevándorlónak..Salát Anna: Alija

1992-t írtunk, 5756-ot, de mint ha csak néhány hónap telt volna el azóta. Frissen él az emlékezetemben. Különösen az elsõ napok emléke. Láálot felszállni -héberül. Mi is felszálltunk a repülõgéppel egy nap. Ez az az út, ahová a Szochnut csak odafelé jegyet vesz, és azt ajándékba adja a bevándorlónak. A hosszan dédelgetett álmodozás után gyors döntés eredményeként keltünk útra, mert a mechinán kezdõdött az egyetemi elõkészítõ és a lányom nem akart évet veszíteni. Eszter-így hívják, akkor nagyon vallásos volt. Nagy szigorral bevezette 2 személyes családunkba a kóserságot, és talpig be is volt öltözve vallásosnak. Szoknya térd alatt, könyök eltakarva -imakönyv kéznél. Szóval repültünk. Szép nagy cionista szívvel. A repülõgépen hátul kellett ülnöm, mert vittem a varrógépet és csak ott fért el az utastérben. Csomagként feladni nem mertem, féltem hogy túlsúlypénzt kell fizetni. Inkább cipeltem. Eszter kis megvetéssel viseltetett anyja gyakorlatias-azaz varrógép vivõs magatartása iránt- és jelezte is azt külön helyen ülésével. Egyébként is épp ez idõ tájt tört ki rajta az azonnal felnõtté válás igénye. Ennek megfelelõen el is rendezte a Szochnutnál, hogy ha az új hazába érkezünk, Õ külön lakhasson egy kibucban. Nekem a befogadási központ átmeneti megoldását ajánlották, amit elfogadtam. Tehát repülünk, s már csak percek voltak hátra, hogy és a kétszemélyes család kettéváljon, s ki ki élje önálló életét. Én tele aggodalommal, Õ tele reménnyel-amit az önálló élet kínált azokban a pillanatokban…

Leszállt a gép. Adminisztráció és ajándék pénz az elsõ idõk nehézségeire. Majd vámvizsgálat- ahol rögtön kiderült, hogy milyen formában jelentkeznek az elsõ nehézségek. Majdnem az utolsó sékelig kifizethettem a pénzt vámra az életem során összegyûjtögetett használati tárgyaimra, mint TV, video, porszívó és az ominózus varrógép. Csak egy egészen kicsit voltam csalódott. Egy olyan végtelen nagy cionista szívnek mit tesz egy ilyen apróság!

Kiléptünk a Ben Gurion repülotérre. Pálmafák, és a tenger sós levegõje! Eufória!!! Hát itthon vagyunk! Ez most a csípjünk magunkba állapot. A tényleg nem álmodombeli. Izraeli állampolgár vagyok. Szüksége van ránk az országnak! Várnak itt, és mindenki barátságos, ahogy azt megszoktuk korábbi látogató utak alkalmával.. Az emberek derûsek, az autóbuszokon vidám zene szól és mindig süt a nap! Eszter boldogan ült az érte jövõ buszba, én gombóccal a torkomon integettem neki. (Egyedül neveltem ez ideig- most hirtelen köddé válik…. Születése percétõl edzettem magam erre a helyzetre, így nem is tudom miért fájt annyira). Értem is jött egy taxi, ahogy azt elõre ígérték. "Asdod, merkaz klita"- azaz befogadási központ -mondta a taxis. 8-10 egységbõl álló csomagjaim pillanatok alatt a mikrobuszos taxiba kerültek, majd alig telt el idõ és onnan kikerültek a merkaz klita bejáratától úgy 50-100 méterre. Na ott már elkezdõdött valami! Álltam dermedten. Elõttem a kicsit túl sok csomag. Kettõt is alig tudtam megemelni. Az ajtó túl messze van. Hogy fogok én oda bekerülni? Körülöttem lüktet a város. Európai fülemnek szokatlan a szüntelen autódudálás, az emberek hangosabb beszéde, orromban a falafel fuszereinek illata és a tengeré keveredik. Minden színes, mozog és zajos. Reggel 7 óra van, de a város már ébren. Hogy fogok bejutni az épületbe? Lehet, hogy szólni kéne valakinek? …Nem emlékszem mennyi ideig álltam ott a forgatagban- nézegetve addigi életem tárgyiasult darabjait, amikor eszembe jutott, hogy elõvehetném egyre izmosodó héber tudásomat, és segítségért üzenhetnék a befogadási központba. Jött is szembe egy szimpatikusnak tunõ idõsebb asszony, akit megszólítottam héberül: "Legyen szíves, segítene, egy kis gondban vagyok." – Mondja nyugodtan magyarul, válaszolt tökéletes magyarsággal - én is Magyarországról jöttem úgy 50 éve -megérezte az akcentusomon, hogy honnan jöttem. Segített. Bejutottam. Az épületben fel s alá grasszáltak a csirkék,- ez kicsit szokatlan volt. Meg az illatok is! Abból lehetett sejteni, hogy a világnak melyik fertályáról éltek a különbözõ szobákban, hogy Indiai, vagy éppen görög ételek szakácsmûvészete érzõdött. Megkaptam a szobámat. Kiderült, hogy ketten lakjuk. No erre nem számítottam. A lakótársnõ nem volt otthon. A szobában éppen elfért két ágy, volt egy platni a a fõzéshez, meg egy kis zuhanyozó fülke a bejáratnál. Az ablak éppen az útkeresztezõdésre nézett, párás meleg volt, füstös levegõ, mert ott kanyarodtak a buszok, teherautók amelyek szüntelenül csattogtak, zörögtek. Eszembe sem jutott a svábhegyi lakás a panorámával és a jó levegõvel, meg a nem is nagy, de biztos egzisztencia, amit itthon hagytam. Az ott úgy, akkor mindenestül, maga volt a boldogság.

Második fejezet

Hamarosan megérkezett lakótársnõm, aki Argentinából jött és rögtön ellátta cionista szép nagy szívemet praktikus tanácsaival: így például. Vegyél mosogatószert és mosószert itt, meg itt lehet kapni, mert nem szeretem, ha az enyémet használják, vagy így: a fiúkat majd beosztjuk, ezen bizonyára nem kell összevesznünk..(Lehet, hogy a szoba beosztására gondolt és nem a fiúkéra ) 16 hajkeféje volt, és 23 fésûje, megszámoltam. A szemceruzákkal és a rúzsokkal ezt már nem tettem meg. Ja és még egy, mondta: amikor itthon vagyok a szobába senki nem jöhet be. OK? Akkor kopogtak. Ott állt az ajtóban az én gyönyörû lányom talpig vallásban. (Tényleg gyönyörû, két filmfõszerep állt mögötte) Olyan hangon szólalt meg, mint ha azt mondta volna mondjuk, hogy kitört a háború- de csak ennyit mondott: "Mama, abban a kibucban disznóhúst esznek." Na ez még nekem is sok lett volna! Néhány óra és vége lett az önálló életünknek! Én egy kicsit boldog, õ egy kicsit összetört. Egy biztos volt, a helyzet tarthatatlan, én sem fiúkat, sem szobát nem akarok beosztani, õ pedig nem ehet disznóhúst- ez nyilvánvaló. Azonnal lépnünk kellett. Eszembe jutott a kedves asszony, aki segített a csomagokkal bejutni. Megadta a címét, felkerestük. Ötlete nem volt, de felajánlotta, hogy bárhová elvisz az autóján. A Kibucok Országos Szövetségén keresztül és némi vallásos ismerõsi ajánlással a hölgy autóján eljutottunk egy vallásos kibucba, bízva abban, hogy korábbi dolgok (lakásba futkosó csirkék, fiúk beosztása, és disznóhúsok) problémaként nem merülnek fel. Nem is merültek. Ám felmerültek mások..!!!
Mint ismeretes Izraelben is sok rétegû a vallásosok világa. Mi egy olyan kibucba jutottunk, amit, olyan középszigorúnak lehetne nevezni.

A kibucban

Az "Elsõ otthon az új hazában" nevû program keretében kerültünk a kibucba. Rivkit volt a megbízott személy a kibuc részérõl, õ szervezte a bevándorlók elhelyezõdését. Fiatal nõ 30-as éveiben, a szülei Német földrõl kerültek Erec Izraelbe. Amikor végre sok adminisztráció után összetalálkoztunk vele, örültem végre egy hús-vér embernek, aki most fogad bennünket. Lesz valami személyes. Majd õ tolmácsolja egy egész ország örömét, hogy végre megérkeztünk. A kibuc mint tudjuk, olyan falu féle, az emberek ismerik egymást,- az egész bizonyára nagyon emberi lesz gondoltam. Tele voltam mesélni valóval, mint ahogy vidéki rokonhoz hazaérkezve az ember alig várja, hogy rákezdjen az út viszontagságainak elmeséléséhez. Ám erre sajnos nem volt lehetõség. Rivkit olyan volt mint egy precíziós mûszer. Bármilyen valami lélektõl lélekig való kérdést vetettem fel - válaszában benne volt, hogy beletartozik e avagy nem a programba - mármint az "Elsõ otthon az új hazában" programba. Ha nem, máris lapozott tovább. Így esett, hogy elsõ nap eldarálta a kibuc házirendjét, alá is íratta – héberül volt - annyira nem tudtam, hogy meg is értsek belõle bármit. Épp ott tartottam, hogy így meg így hívnak, itt meg itt lakom stb. Hamarosan megtudtam, hogy az a néhány hónap, amit ott tölthetünk, szigorúan véve annyi és egy nappal sem több, no meg azt, hogy vendéget nem fogadhatunk és még számtalan szigorú szabályt ismerhettünk meg. A sok fontos szabály kapcsán barátkozós kedvem gyorsan alábbhagyott, s kezdtem magam betolakodónak érezni. Mint késõbb megtudtam, a "programot" az ország erõltette a kibucra. Valószínû kellemetlen tapasztalataik lehettek elõttünk, azért lehetett Rivkit olyan barátságtalan. Azért nagyon örültem a kis karavánnak, amit kaptunk. Ez amolyan lakókocsi, kerekek nélkül. Két pici szobácska és egy nappalis konyhácska volt benne. Tiszta volt - se futkosó csirkék, se orrfacsaró ételszag! Önálló lakáska a kis családnak. Így végre elkezdõdhetett az élet az Ígéret földjén. Ekkor eszembe jutott az a számtalan ember Magyarországról, akik óva intettek az izraeli bevándorló élet hányattatásaitól - és próbáltak az alijáról lebeszélni. Ó, mennyire sajnáltam õket. Nekik most nem cirpeltek a Szent Föld tücskei, és nem virágoztak a kibuc szebbnél szebb virágai. Kevesen voltak, akik bíztattak a bevándorlásra. Köztük volt bizonyos F. Gábor. Õt úgy ismertem meg, hogy egy korábbi tanulmányutam alkalmával felkerestem a Bevándorlási Hivatal natanyai fiókját, abból a célból, hogy tájékozódjam az izraeli viszonyokról. A bevándorlók élethelyzetérõl. Egy orosz földrõl származó hivatalnok összetett kezekkel imádkozott, hogy nehogy kijöjjünk, mert éhezni fogunk, és sem könyvre sem mozira nem fog jutni se pénz, se idõ. Nekem aztán beszélhetett. Nehezteltem rá: hogy jön ehhez, hogy az én szent országomról így beszéljen! Ott irányítottak F. Gáborhoz, mondván, hogy õ magyarul is beszél,- tehát hivatalból kaptam a segítségét. Szép horgolt kipája és szabályos cicitje volt, igazi rendes vallásos benyomását keltette. Bíztatott, mondta, hogy jobb lenne, ha többen lennénk itt Magyarországról. Búcsúzóul maga készítette szép ajándékot adott azzal, hogy hamarosan találkozzunk újra Izraelben. Amikor visszaérkeztem Budapestre, gyakran felhívott telefonon - és megerõsítette az akkor már egyre biztosabb alija elhatározásomat. Nos tehát ott tartottam, hogy elkezdtünk a karavánban kicsomagolni, amikor megszólalt a telefon – a másik végén F.Gáborral. Barátságos üdvözlés után megkérdezte, hogy betehet-e hozzám egy csomagot, mert épp errefelé jár keresztülutazóban, és ezzel a kis szívességgel nagyot segítenék rajta. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy igent mondtam. Fél órán belül megérkezett egy személyautóval és elkezdte behordani élete összegyûjtött kis motyóját, nem ám egyetlen csomagot, amire számítottam. Mire észbe kaptam, már csak drasztikus eszközökhöz folyamodhattam. Be kellett zárnom az ajtót kulccsal - mindezt egy gyanútlan pillanatban, amikor õ éppen a karavánon kívül tartózkodott. Szóval mondta is kis szitkozódások közepette, hogy más csak idejön és az ölébe hullik egy ilyen remek karaván, õ, a peches szerencsétlen, már itt húzza az igát tán másfél éve is és senki nem segít neki , mert egyedül van. A program- az "elsõ otthon az új hazában" ugyanis csak családoknak segített, egyedülállóknak nem. Most bebizonyítja, hogy õ sincs egyedül és Neki is lesz hol lakni. Nagyon megijedtem, bár már a karavánon kívül volt. Látszott, hogy nincs normális állapotban. Késõbb kiderült hogy drogos. Nem tudtam, mihez kezdjek. Akkor eszembe jutott egy kedves idõs kibucnyiknõ, akivel aznap megismerkedtem. Gondoltam megkérem, hogy szép csendben segítsen kéretlen látogatómat eltávolítani, mondtam neki, hogy nagyon szeretném elkerülni a botrányt. Éreztem, hogy a sok szigorú kibuc szabálynak nem fog tetszeni ez a história. Õ abban a pillanatban feltárcsázta a vezetõséget, meg is jelent azonnal néhány izmos férfi és elszállították az illetéktelenül bekerült holmikat. Már egy napja voltam a kibuc lakója, és elértem, hogy mindenki újjal mutogatott rám, összesúgtak a hátam mögött. Lett ugyanis botrány. Jó nagy. Másnap bevittek a rendõrségre, ott úgy vallattak, mint egy bûnözõt. Mondhattam bármit, attól kezdve meg voltak számlálva napjaim a kibucéletben. De mint a legtöbb szörnyûségben, ebben is volt valami jó. Meghallotta valaki, hogy érkezett egy új bevándorló, aki rögtön botránnyal indított. Kiváncsi volt ki az. Így kezdõdött egy hosszú ideig tartó szép nagy barátság. De ennek a barátságnak a története már egy újabb fejezet kezdete alijám igaz meséjében.

Végezetül:
Érezhetném, mint sok joredet (héber: "visszajött") azt, hogy becsaptak. Mást ígértek a Szochnutnál. Megható történetek százait hallhattuk arról, hogy Izrael, mint befogadó ország, milyen puha meleg fészek. Mondhatnám, hogy a Cionista Szövetség agitációja intellektuális alapon - volt félrevezetõ, lehet, hogy valamennyi igazsága annak is volna. Lehet, hogy a rendszer változása kapcsán ma pénzes vállalkozó lennék és mint ilyen utazhatnék a Szent Földre több csillagos szállodába, de talán azt, hogy igazán éhes gyomorral milyen érzés jól lakni már nem tudnám. S azt az élményt se ismerném, milyen dolog egy szép gyümölcsöt hazavinni a piacról, amiért nem kellett pénzt kiadni, mert Izraelben az volt akkor a szokás, hogy szándékosan hagytak ott az árusok a piac végén árut az új bevándorlóknak, vagy a szegényeknek - és ezt nem volt kínos elvenni. Mint ahogy kínos lenne, ha ez Magyarországon történne. Nem a csalódottság a meghatározó érzésem, hanem az, hogy sokkal szegényebb lennék az izraeli bevándorló élet tapasztalatai nélkül.

Merci d'avance

[Olivier]

Ah oui en effet, c'est assez long. Un aperçu en 2 lignes? c'est un post d'il y a plusieurs années par "polnaire" avec un texte de Salát Anna intitulé Alija (aliyah en hébreu = montée = "retour" en Israël), qui donne un point de vue très personnel, plein d'auto-dérision et d'anecdotes amusantes, sur les premiers jours de leur arrivée en Israël.

Par exemple, ses difficultés avec sa machine à coudre en bagage à main dans l'avion, ou avec la douane qui lui prend immédiatement presque tout l'argent israélien qu'on vient de lui donner pour son installation, vu tout ce qu'elle a apporté en plus de la machine à coudre: télé, aspirateur etc. Puis, sa fille étant en âge de prendre son indépendance, elle a demandé à aller dans un kibboutz, et Anna part seule vers un centre d'accueil, avec un taxi qui la laisse en face dans la rue, avec l'entrée à plus de 50 m et ses bagages qu'elle peut à peine soulever, heureusement qu'il passe par hasard une vieille dame hongroise pour demander de l'aide. Elle découvre alors qu'il y a des poulets qui se promènent dans le bâtiment, qu'elle a une chambre à deux dans un couloir saturé de différentes odeurs de cuisine de tous les pays, et que sa fenêtre donne sur un carrefour où les bus dégagent des nuages de fumée en prenant le tournant. Une des premières choses que lui dit sa colocataire argentine, chez qui Anna a compté 16 brosses à cheveux différentes: pour les hommes on se les partagera et il ne faut jamais se disputer pour ça - pas vraiment la façon de voir d'Anna, et à ce moment-là sa fille arrive en criant comme si elle annonçait que la guerre éclatait: dans le kibboutz où on m'a envoyée ils mangent du porc! Donc elles se retrouvent ensemble dans un autre kibboutz quand même un peu plus respectueux de la religion, où on les accueille très froidement, en leur précisant bien le règlement, la durée strictement limitée de l'hébergement et l'interdiction d'accueillir des invités, apparemment en raison des problèmes qu'ils avaient eu avec les nouveaux arrivants. Elle reçoit un appel d'un Hongrois d'Israël avec qui elle était restée en contact et qui l'encourageait à immigrer: on l'avait orientée vers lui parce qu'il parle hongrois, lorsqu'elle était allée s'informer pendant un précédent voyage en Israël dans un Centre d'immigration, où le fonctionnaire aux allures de religieux orthodoxe l'avait accueillie par une prière pour qu'elles ne retournent pas là d'où elle venaient pour crever de faim et n'avoir ni le temps ni l'argent pour livres ou cinés - scandale pour Anna qui proteste qu'on ose parler ainsi de son pays sacré! Donc ce Hongrois insiste au téléphone pour laisser quelques affaires en passant dans la caravane d'Anna, mais devant la quantité qu'il apporte, elle doit se barricader pendant qu'il veut s'installer chez elle, tout en l'insultant parce que lui, étant tout seul, n'a pas eu droit au programme d'accueil et à la caravane - il n'a pas l'air bien normal, et effectivement elle saura plus tard que c'est un drogué. Elle doit appeler à l'aide la direction du kibboutz, et y avoir ainsi mauvaise réputation dès le premier jour pour le scandale qu'elle a provoqué...

Le texte ne dit pas clairement si elles resteront en Israël, juste que quelles que soient les différences prévisibles avec la propagande de la Fédération Sioniste, ces expériences-là valaient la peine d'être vécues.

-- Olivier

[kaptan]

Merci de tout cœur Olivier..Je ne demandais pas tant, mais tu t'es donné de la peine pour me donner un grand aperçu. J'avais appris en fait, il y a quelques années, qu'Anna était partie avec sa fille Eszter en Israël, mais je n'ai jamais su si elles s'y sont définitivement installées ou non. Il y a quelque temps, tu m'avais gentiment traduit un autre texte où il était question d'un objet religieux se trouvant dans la maison d'Anna. J'étais très curieux de savoir ce qu'elles étaient devenues, mère et fille. Eszter était une très gentille ado qui aimait dessiner et qui adorait se raconter des histoires qu'elle inventait. Je comprends maintenant que leur apprentissage des kibboutz ne s'est pas fait sans peine. Anna est d'origine urbaine, et travaillait quand je l'ai connue, dans le milieu du théâtre. Suite à un accident au Canada, elle avait gardé des séquelles à la jambe et ne pouvait plus monter sur les planches. (Je parle de tout ceci parce qu'il y a un côté romanesque...). Noel 1990, elle m'a invité avec Eszter à l'Opéra de Budapest, où elle a fait une rencontre insolite entre deux actes : son père qu'elle n'avait pas vu depuis très longtemps et qui vivait à NewYork était aussi à la représentation, accompagnée de sa femme porto ricaine. Après le spectacle, Mr Salat nous a invité à prendre un pot, mais cela s'est mal passé. Anna reprochait à son papa de ne pas avoir donné des nouvelles depuis longtemps; Mr Salat préférait discuter avec moi des statuettes dans les salons de l'Opéra de Budapest, et la porto ricaine insistait pour commander un rhum Baccardi, et ne comprenait pas que cette marque était inconnue à Budapest de l'an 1990. Eszter était dans une profonde tristesse. J'ai accompagné Anna à deux autres représentations avant la fin de l'année, et nous avons été invités ensemble, pour la nuit de St Sylvestre, dans un appartement luxueux, à côté de l'ambassade US, chez un certain Török ( quelle coïncidence) critique littéraire. J'ai fait la connaissance d'un écrivain que j'avais déjà lu avec beaucoup d'intérêts dans les années 80, Miklos Haratzy, un dissident juif du régime communiste déchu. Il avait écrit "Salaire aux pièces", illustrant l'exploitation de la classe ouvrière par la bureaucratie du parti. Un nombre impressionnant de personnalité appartenant à la nouvelle intelligentsia post-communiste y étaient. C'est là que j'ai appris la décision d'Anna de partir en Israël (d'où alija..donc.). Pendant quelques jours, elle était partie à Pecs à un rassemblement juif, et à son retour déjà, je captais les signaux d'une rupture prochaine entre nous. Cela m'a été annoncé le 1 janvier, et Anna qui m'a accompagné à la gare était elle même dans une profonde tristesse. J'ai toujours pensé que la communauté juive de Budapest dans laquelle elle militait ne pouvait accepter qu'elle soit avec un non-juif, un athée de surcroit.

Merci encore Olivier...

[Olivier]

J'avais appris en fait, il y a quelques années, qu'Anna était partie avec sa fille Eszter en Israël, mais je n'ai jamais su si elles s'y sont définitivement installées ou non.

En fait je n'avais pas fait attention, mais à la fin pour dire qu'elle n'est finalement pas déçue, elle commence par "Je pourrais ressentir, comme beaucoup de "joredet" (en hébreu "revenue"), qu'on m'a trompée", et yoredet en hébreu = (au féminin) qui descend = qui émigre d'Israël. Donc apparemment elle n'est pas restée en Israël.
-- Olivier

[kaptan]

Effectivement, elle a du revenir à Budapest, parce que (qu'est-ce qu'on fait pas par curiosité???) j'ai trouvé sur le net ce genre d'annonce :

PURIM PARTY



2000. Március 20.
esti szórakozás
19:30-as kezdettel

A Goldmark Teremben:
VII. Wesselényi u. 7.
(a Zsidó Múzeum háta mögött)
Belépõ díj: 150Ft

A Chábád Lubavics Egyesület és a
Pesti Jesiva szervezésében
Óráinkon szó esik zsidó filozófiáról, rabbinikus irodalomról, vallástörvényekrõl és mindarról, ami Téged érdekel!

"MAGYARUL MAGYARÁZVA"
KORHATÁR ÉS TABUK NÉLKÜL
FÉRFIAKNAK ÉS NÕKNEK EGYARÁNT

Itt a zsidó vallással kapcsolatos
bármilyen kérdésedet felteheted!

Helyszín: VII. ker. Dob u. 35. II. emelet
Idõpont: Vasárnaptól-csütörtökig:
15:00 - 19:30-ig

Tel.: 343-6744 vagy 213-9489
E-mail: kolel@dpg.hu

GYERTEK, TANULJUNK EGYÜTT !

Do you love Israel?
Are you interesting in learning about Israel?

You belong with us! Join us now!
Join a World Jewish Zionist Movement "HERUT"

a new social framework for young adults

We discuss important subjects in
English and Hebrew
for details call: Sharon
Tel.: 341-6266

"Am echad" program
izraeli diákok Magyarországon

Minden SZERDÁN és VASÁRNAP
18:00-tól: MARGOLIUS amatõr színtársulat
Profi vezetõvel, elhívatott érdeklõdõket várva próbálunk
(Urak elõnyben!) Szervezõ: Salát Anna



En fait ce n'est pas la peine de traduire. J'ai compris l'essentiel. Elle militait donc toujours en l'an 2000 dans une organisation juive à Budapest. Köszönöm Olivier, et à la prochaine!!!

[Olivier]

Minden SZERDÁN és VASÁRNAP
18:00-tól: MARGOLIUS amatõr színtársulat
Profi vezetõvel, elhívatott érdeklõdõket várva próbálunk
(Urak elõnyben!) Szervezõ: Salát Anna

C'est la seule partie qui concerne Anna, le reste n'est pas lié. Cela ne dit pas vraiment qu'elle militait dans une organisation juive, juste qu'elle était "organisatrice" de répétitions (metteur en scène?) d'une troupe de théâtre amateur appelée Margolius, le nom d'une auteur juive qui a écrit ses mémoires après avoir subi à la fois camps nazis puis procès staliniens.
-- Olivier